Április 23-án testületileg - négy felnőtt, hat gyerek - kivonultunk a birtokra, és nekiálltunk rendet rakni a tíz éve üresen álló ház udvarán. Elképesztő mennyiségű szemetet, fém-, fa- és egyéb hulladékot találtunk.

Mindenhol építési törmeléket hagytak; felépítettek egy ólat, a maradék cserép mellette maradt. Felhúztak egy udvari budit, onnan sem vitték el.

Ha esetleg valaki nem látott még ilyet - így néz ki az udvari WC .Bár távolról sem water closet...

Kipakoltunk az ólakból. A rengeteg faanyag mellet volt ott régi centrifuga (hátha még jó lesz valamire)...

... Moszkvics első és hátsó ülések, továbbá a motorháztető.

Hegynyi faanyagot hordtunk össze egészen megdöbbentő helyekről. De a hely tisztult.

Miután megállapodtunk a rokonokkal a ház bérbevételéről, négyesben leültünk Tervet készíteni. A következőket rögzítettük:

"Vetemények: retek, hagyma, fokhagyma, póréhagyma, fehérrépa, sárgarépa, zeller, cukorborsó, paradicsom, paprika, jégsaláta, brokkoli, karfiol, cukkini, szeder, málna.

Állatok:

25 tojó tyúk

25 "hústyúk"

25 kacsa

25 liba

5 birka

1 kecske

kutya"

Továbbá felvéstük, hogy meg kell kérdeznünk Bélát, A Gazdálkodó Rokont, mekkora a tápigénye ennyi jószágnak.

Ezen kívül: mivel nem lakunk ott, csupán heti 1-2 alkalommal tudunk a birtokra utazni, meg kellett kérnünk valakit, hogy távollétünkben viselje gondját leendő állatainknak, illetve buzgón öntözze veteményünket. Erre a feladatra Béla, A Gazdálkodó Rokon sógorát javasolta: Ernőt, Az Örök Postást.

Ernőt még soha nem láttuk más öltözékben, csakis postás egyenruhában. Felvetődik a kérdés, vajon van-e neki több is, vagy csak ez az egy. Mindenesetre időjárástól függetlenül, ahogy kell: alul ing, rajta a zöld hosszúujjú, szürke naci, ééés: postás bicikli (esetenként piros Samara, üvöltő tuc-tuc zenével turbózva). A teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy Ernő két éve nem dolgozik a Postánál.

Miután tisztáztuk, hogy Ernő és családja egy emberként mögöttünk áll, hozzáláttunk a telken a helyreállítási munkáknak, illetve az állattartás alapvető feltételeinek megteremtéséhez. És persze elkezdtünk érdeklődni, hol szerezhetnénk be az állatokat. Így jutottunk el egy ismerősünkhöz, Ferihez, akinek kecskéi, birkái, lovai, malacai vannak. Őt kérdeztük meg, hány kecskét vegyünk a tervezett 5 birka mellé.

- Egyet se - mondta határozottan. - A kecske bűnöző. Mindent szétrág, mindent tönkretesz. A legjobb, ha már nejlonzacskóban van. Nem, nem is: ha már a fazékban rotyog.

És mesélni kezdett:

- Két éve vettem pár kecskét. Aztán, amikor bevittem őket az ólba az egyik megugrott. Kerestem mindenfele, nem találtam. Másnap a szomszéd faluból egy haver rám telefonált, te, itt garázdálkodik nálunk egy kecske, nem a tiéd? És az volt. Elmentem érte, hazahoztam, megint meglépett. Két évvel később, három faluval odébb láttam meg egy tanyán, hogy ez biz' az én kecském. Bementem, megvettem. Nemcsak őt, hozzá még néhányat. Hazavittem, aztán a ganéj megint ki akart szökni, de akkor időben észrevettem. Az ól oldalához szorítottam, és ott helyben elmetszettem a torkát... Te velem nem szórakozol, mondtam neki.

Hát ez a mi Ferink...

Jó ideje már a sógoromékkal beszélgettünk arról, milyen klassz lenne magunknak megtermelni az élelmiszer-alapanyagokat, nem is a pénz, inkább a minőség miatt. A saját tyúkjáról tudja az ember, mit evett, tényleg boldog volt-e, vagy csak ráfogják. Bár városi népek vagyunk - mi egy zalai városban, a sógorék Budapesten laknak -, addig-addig beszélgettünk, míg a két testvér - a férjem és a sógorom - neki nem indult, hogy itt környékben valami jó kis helyet keressenek közös álmunk megvalósításához.

Eljutottak egy kedves rokonhoz, aki amúgy gazdálkodásból tartja fenn  magát, és kiderült: a feleségének van egy örökölt falusi háza, üresen áll, csak romlik az állaga. 25 kilométerre van tőlünk. Április elején bejártuk a terepet, rá egy hétre pedig megállapodtunk: először egy évre bérbe vesszük a házat százezer forintért, amelyből ötvenet kifizetünk, a másik ötvenből pedig értéknövelő beruházást végzünk. Amennyiben kiderül, hogy megy nekünk ez a műfaj, örömünket leljük benne, ráadásul a számításaink is bejönnek, megvehetjük az ingatlant négymillió forintért.

Nekünk négy, a sógoroméknak két gyerekük van. Az elsődleges cél e tíz személy élelmezése, másodlagosan persze nem lenne rossz egy kis bevételre szert tenni. 

Nem költözünk a faluba, csupán távparasztokként próbáluk kitanulni a háztáji gazdálkodás csínját-bínját. Hát erről a kalandról szól ez a blog.